GazMag

Vytlač príspevok
Odporuč príspevok
Bookmark and Share PRIDAŤ NA VYBRALI.SME.SK

Németország – Magyarország 2-0

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a franciaországi Európa-bajnokság előtt a magyar labdarúgó válogatott. Bernd Storck együttese Gelsenkirchenben 2-0 arányú vereséget szenvedett a világbajnok német válogatottól.

A magyar csapat nem kezdte jól a mérkőzést, világbajnok házigazdánk már az első percben betalált Király Gábor kapujába, azonban Julian Draxler gólját les miatt – tévesen – nem adta meg a játékvezető. Az első 10 perc bizonytalanságai után valamelyes stabilizáltuk a védekezésünket, és a félidő hátralévő részében még kapura lövéseink is voltak. Az első gólt azonban az Eb-n végső győzelemre is esélyes ellenfelünk szerezte, egy kidolgozott akció végén a Mario Götze elől menteni igyekvő Lang Ádámról pattant a kapuba a labda a 39. minutumban. A félidő hátralévő részében nem változott az eredmény, így 1-0-s német vezetéssel fordulhattak a csapatok.

A második játékrészben a nagy torna előtti kísérletezés jegyében mindkét szövetségi kapitány többször változtatott a csapaton, Joachim Löw már a félidőben, míg Bern Storck egy óra elteltével nyúlt bele először az összeállításba. Azonban a pályán lévő csapat összetételétől függetlenül elmondható, hogy a német válogatott jobb csapat, mint a magyar, amit Thomas Müller a 63. percben egy újabb góllal bizonyított. Más kérdés, hogy a gólt lesállás előzte meg, ezen a szituáción, és az első percben les miatt tévesen meg nem adott német gólon kívül is több ízben nem megfelelő ítéletet lengettek a svéd partjelzők. Válogatottunk újoncot is avatott, a 23 fős Eb-keret egyetlen, válogatottsággal korábban még nem rendelkező játékosa, Bese Barnabás is pályára lépett, nagyjából 10 percet kapott a honfitársai ellen meccselő Storcktól. (Német oldalon Lukas Podolski számára volt emlékezetes a mérkőzés, ugyanis ma ünnepli 31. születésnapját.)

A magyar válogatott két gólos vereséggel hangolt az Európa-bajnokságra. A csapat hasznos tapasztalatokat gyűjthetett a tétmeccsek előtt, ugyanis egy nagyon erős ellenféllel szemben próbálhatták ki magukat a játékosok. Voltak jó momentumok, Kádár és Pintér játéka például elég stabil volt, de többeken is látszott, hogy nagy akarással játszanak, küzdenek. Egy jó csapattól szenvedtünk vereséget. A szövetségi kapitánynak a mai nap tanulságait leszűrve kell elvégeznie a finomhangolást, mert június 14-én Ausztria ellen 44 év után újra Európa-bajnokságon léphet pályára a csapat, és annak a mérkőzésnek már mindkét pályára lépő csapat számára lesz tétje.


Németország – Magyarország 2–0 (1–0)
Gelsenkirchen, Veltins Aréna, 52 104 néző
Vezette: Strömbergsson (D. Gustavsson, Brogevik – svédek)

Németország: Neuer – Höwedes, J. Boateng, Rüdiger, Hector (Can, a szünetben) – Khedira (Gomez, a szünetben), Kroos (B. Schweinsteiger, 68.) – Götze (Podolski, 79.), Draxler (Schürrle, 60.), Özil – Th. Müller (Sané, 69.)

Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Magyarország:
Király Gábor – Fiola Attila (Bese Barnabás, 82.), Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Nagy Ádám, Pintér Ádám (Gera Zoltán, 59.), – Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László (Stieber Zoltán, 82.), Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám (Priskin Tamás, 64.)
Szövetségi kapitány: Bernd Storck
Gólszerző:
Lang Ádám (39. – öngól), Thomas Müller (63.)

Sport | stály odkaz

Komentáre

Pozor, na konci je potreba spočítať neľahkú matematickú úlohu! Inak komentár nevložíme. Pre tých lenivejších je tam tlačidlo kúzlo.



Prevádzkované na CMS TeaGuru spoločnosti Singularity, s.r.o., © 2004-2014