GazMag

Vytlač príspevok
Odporuč príspevok
Bookmark and Share PRIDAŤ NA VYBRALI.SME.SK

Foci Eb: Szlovák esélylatolgatás

Június 10-től július 10-ig Franciaországban kerül lebonyolításra a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság. A 24 válogatottat felvonultató mezőnyben a 44 év után kijutó magyar csapat mellett az első ízben Eb-n szereplő Szlovákia is ott lesz. A szlovák válogatott esélylatolgatása következik.

A szlovák nemzeti tizenegy aránylag simán, a „C” jelű selejtezőcsoport második helyén, a címvédő Spanyolország mögött kvalifikálta magát fennállása első kontinenstornájára. (A csoportban harmadik helyen végző Ukrajna pótselejtező útján szintén ott lesz az Eb-n.) A Franciaországi seregszemle a 2010-es VB-részvétel után a szlovák labdarúgó-válogatott második nagy tornája lesz, Dél-Afrikában ráadásul tovább is jutottak a csoportból, majd a legjobb 16 között a későbbi döntős Hollandia állította meg őket.

A Jan Kozák vezette csapat Wales, Oroszország és Anglia ellen lép majd pályára a csoportmérkőzések során. Bár ebből a négyesből Anglia a legnagyobb esélyes, a háromoroszlánosok nagy tornákon képesek betlizni is, két éve a VB-n Costa Rica lepte meg őket. A csoport másik három résztvevője nagyjából azonos játékerőt képvisel. Szlovákia a selejtezők során a címvédő spanyolokat is két vállra tudta fektetni, és benne van a csapat játékában egy-egy meglepetés.

A szlovák válogatott nem számít esélyesnek a tornán, a csoportból azonban továbbjuthat. A csapat gerincét az európai topbajnokságokban játszó labdarúgók adják, akik így nemzetközi rutinnal is rendelkeznek. A keretben több magyar származású labdarúgó is található, a Rapid Wien kapusa, Jan Novota, az AS Roma csapatában futballozó Gyömbér Norbert (aki nem rokona a Ferencvárosban játszó, egyszeres magyar válogatott Gyömbér Gábornak), és a Slovan Bratislavában szereplő Saláta Kornál is szlovákiai magyarnak mondhatja magát, és magyar felmenőkkel rendelkezik Jan Ďurica is. Szintén tagjai a csapatnak a Ferencvárosban játszó Stanislav Šesták.

A GazMag szerkesztőségének várakozásai alapján a szlovák labdarúgó válogatott harcban lesz a továbbjutó helyek megszerzéséért, esélyesnek tartjuk arra, hogy az egyenes kieséses szakaszba jusson, ahol kedvező ágra kerülve akár mehet még egy kört.

 

Akitől a legtöbbet várják: Pillanatnyilag Marek Hamsík számít a legjobb szlovák focistának. A Napoli támadó középpályásától gólokat és jó játékot várnak a szurkolók, a selejtezőkben és a felkészülési meccseken mutatott formája alapján nem alaptalanul.

A rekorder: Ezt a címet Jan Novota érdemelte ki. A Taksonyfalván született, magyar származású, 199 centi magas, és 94 kilós hálóőr az Eb-n szereplő játékosok közül a legnagyobb súllyal rendelkezik. A háromszoros válogatott kapus a magyar keret „híres százkilósát”, Böde Dánielt is megelőzi ebben az összevetésben.

Aki az Európa-bajnokság felfedezettje lehet: A Victoria Plzen 24 éves középpályása, Patrik Hrošovský alapembernek számít a válogatottban, egy jó szlovák Eb-szerepléssel felhívhatja magára a figyelmet.

A legnagyobb hiányzó: A 2010-ben Új-Zéland ellen Szlovákia történetének első világbajnoki gólját szerző, a VB-n összesen négyszer kapuba találó Róbert Vittek a legnagyobb hiányzó a csapatból. A Slovan Bratislava 34 éves csatára sérülés miatt maradt le a kontinenstornáról.

A „sötét ló”: A magyar szurkolók által a Ferencvárosból jól ismert Stanislav Šesták. érdemelte ki tőlünk ezt a címet. A 33 éves csatár/szélső klubjával bajnok és kupagyőztes lett, és alapember a Fradiban. Az Európa-bajnokság után valószínűleg elbúcsúzik a szlovák válogatottól, és a 2010-es VB-t is megjárt játékosban benne van egy „utolsó nagy dobás” lehetősége.




Sport | stály odkaz

Komentáre

Pozor, na konci je potreba spočítať neľahkú matematickú úlohu! Inak komentár nevložíme. Pre tých lenivejších je tam tlačidlo kúzlo.



Prevádzkované na CMS TeaGuru spoločnosti Singularity, s.r.o., © 2004-2014